Franck Derex, francia festőművész: István Szajkó emlékére @istvanszajkoartist

Vannak emberek, akikről azt gondoljuk, hogy halhatatlanok – olyan zsenialitással ruházzák fel a mindennapokat, hogy azok örökkévalónak tűnnek. És mégis, a „magyar Claude Monet” elment. Műterme a kertje volt; ott ápolta a kimondhatatlan boldogságot – és egy kérdést. A lét kérdését – mondaná Heidegger – egy olyan világban, amely megfeledkezett róla, amit elborított a technológia és a bombák zaja. István akkor távozott, amikor a világ (a sötétségtől) robbant fel, ő, aki a világot légiesen, égi fénnyel és ragyogással ábrázolta. A létezés logikátlansága (abszurditása) nem lepte meg legnagyobb portréfestőnket és pasztellművészünket: ő lefordította ezt a furcsaságot, örömét lelte abban, hogy felerősítse a fényt, szétszedje a tükröződéseket, összezavarja az árnyakat. Olíva zöldek, égett sárgák, vízzöldek által szorított narancsok – rejtélyes vagy elhagyott kerékpárok, galambok, halak, fűszerek, semmiből előbukkanó alakok, kóbor levelek, elhagyott helyek közelében, ahol szellemek találkoznak távol, napfényes ködökben és foszforeszkálásban. Ez az újszülött rácsodálkozó világa, aki döbbenten figyeli a saját lábait, akiket majd sajátjává tesz, ahogy megtanulja: az események szerves áramlása ez. Majd idősebb korában használja őket a világ útjain, ahol biciklikkel találkozik, hogy elmeneküljön egy másik felé – ami talán épp olyan lesz, mint a kezdet: megkülönböztethetetlen.
Nem fogtok tehát több új ékszert látni István Szajkótól az Instagramon – azon a platformon, ami nem igazán „jutalmazta” őt. Micsoda igazságtalanság, micsoda ostobaság! Felháborító ez, és mélyen remélem, hogy a dicső utókor ezt jóváteszi. Mindenesetre nekünk mindent meg kell tennünk, hogy ne hagyjuk Istvánt feledésbe merülni.
Soha ne feledjük: a halál abból él, hogy életet vesz el; abból táplálkozik – mert nehéz meghalnia, sőt, örökkévalóságig tart, tovább, mint önmaga: örökös engedmény a sírnak. Hogy ezt megcáfoljuk, örökkévaló csodálattal kell szembeszállnunk vele.
Az én csodálatom a tiéd, István.